A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köretek. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 23., szerda

CSŐBEN SÜLT KARFIOL



CSŐBEN SÜLT KARFIOL

Hozzávalók:

1 nagyobb fej karfiol
1 bő fakanálnyi vaj
2 evőkanál finomliszt
1,5 dl tej
só
frissen őrölt bors
1 kávéskanál szerecsendió

Elkészítés:
 Megfőzöm a karfiolt. Miután lecsöpögtettem a fejet, rózsákra szedem, tepsibe fektetem. Sóval picit meghintem. Besamelt készítek: vajat olvasztok, ebben halványan megpirítom a lisztet, tejjel felöntöm, amit habverővel simára keverek. A kész besamelt sózom, borsozom, egy kis szerecsendióval fűszerezem, majd a karfiolra öntöm. A tetejét reszelt sajttal meghintem, és a sütőbe tolom addig, amíg a sajt szépen megpirul a tetején.

A gratinírozott karfiol változatosan elkészíthető étel. Lehet bele tenni egy kevés sonkát, vagy maradék pörköltöt is tehetünk a karfiolhoz, de ha ennyire nem szeretnénk elrugaszkodni az eredeti elképzelésektől, akkor is jó játékteret nyújt a fűszerezés, illetve hogy milyen sajttal gazdagítsuk. Egészen más összhatást kapunk, ha mozzarellát sütünk rá, de kerülhet hozzá cheddar, és a füstölt parenyica vagy scamorza is igen jó.

 A csőben sütés (más néven gratinírozás) a sütőben (vagy grillsütőben) sütést jelent, melynek során az étel felső rétegét szép barnára pirítjuk. Ajánlatos a gratinírozást közvetlenül a tálalás előtt végezni, nehogy az étel kiszáradjon. 

KELVIRÁG, KELBIMBÓ – AZ IZGALMAS ÍZEK KEDVELŐINEK



KELVIRÁG, KELBIMBÓ – AZ IZGALMAS ÍZEK KEDVELŐINEK

Nos ... kerestem valami finomat , tele vitaminnal ... beírtam csak simán a keresőbe - kelvirág- elsőre ezt dobta ki  a  MINDMEGETTE.HU - n .  Elhoztam egy az egyben .



Tény, hogy vannak olyan zöldségfélék, melyeket szinte mindenki kedvel, és akadnak, melyekről megoszlanak a vélemények. A káposztafélék népes családjának tagjai valószínűleg az utóbbiak közé tartoznak.

  Bár megjelenését tekintve a kelvirágként is ismert karfiol jó eséllyel indulhatna a zöldségfélék szépségversenyén, sőt a legifjabb családtag, a „brüsszeli káposzta” vagy közismert nevén: a kelbimbó sem vallana szégyent – mégsem tartoznak a leggyakrabban asztalra kerülő zöldségek közé.

A Kis-Ázsiából származó karfiol a 16. század óta ismert Európában, először – mint oly sok zöldségfélét – Itáliában kezdték termeszteni, de hamarosan a francia veteményesekben is szüretelték, jó ideje pedig már az egész kontinensen megtalálható – sőt Ázsiában (Indiában még édességet is készítenek belőle) és a tengerentúlon is, bár az USA-ban unokatestvére, a brokkoli népszerűségét meg sem közelíti. A vitaminokban és ásványi anyagokban egyaránt gazdag zöldségféle (100 gr-ban többek között 46 mg C-vitamin, 300 mg kálium, 44 mg foszfor, 22 mg kalcium és 15 mg magnézium található) igen jól tűri a tárolást, sőt C-vitamintartalmát fagyasztás után is őrzi!


A karfiol az egyik legcsinosabb és ízletesebb káposztaféle

A rántott vagy csőben sült karfiolt nem kevesen kedvelik, sőt köretként vagy épp savanyítva is vannak hívei. A belőle készült levesnek is számos változata ismert – itt pedig már erősen megoszlanak a vélemények. Kinek régi rossz emlékek okán (a főzés közben érezhető erőteljes, nem épp ínycsiklandó illatát felidézve), kinek a kevéssé fantáziadús fűszerezésű menzai levesek ízélményei következtében támad ritkán kedve karfiollevesre.

Habliliom Könnyed Konyhájában ezúttal olyan ínycsiklandó, illatos-fűszeres karfiolleves készült, mellyel érdemes azoknak is próbát tennie, akik már rég letettek arról, hogy levesbe komponálják a kelvirágot!

A leves titka – a jó minőségű hozzávalókon túl – a fűszerezésben rejlik. A hideg téli napokon pedig ki ne vágyna egy zamatos, melegítő krémlevesre?


(Levesek)


SELYMES KARFIOLKRÉMLEVES – BAZSALIKOMMAL ÉS PARMEZÁNNAL

Ínycsiklandó karfiolleves finom fűszerekkel
Hozzávalók 4 személyre: 


1 kis fej karfiol (kb. 35-40 dkg)
1 db közepes lisztes burgonya (kb. 15 dkg)
1 kisebb fej salottahagyma (vagy ½ fej vöröshagyma)
1 l zöldségalaplé
1 csokor friss bazsalikom (ha csak szárított van otthon: 1 teáskanálnyi szárított)
1 csokor friss petrezselyemzöld
½ citrom frissen préselt leve
1,5 dl tej
2 teáskanál olívaolaj
1 evőkanálnyi frissen reszelt parmezán (vagy bármely kemény sajt)
Ízlés szerint: egy kevés őrölt zsálya, frissen őrölt bors, rozmaring

Elkészítés: 

A karfiolt alapos mosás után rózsáira bontom. A hagymát felaprítom, a krumplit meghámozom, apró kockákra vágom. Olíva olajon üvegesre dinsztelem a hagymát, majd hozzáadom a nagyjából 1 cm-esre aprított burgonyát, a rózsáira szedett karfiolt. Hozzáadom a szárított fűszereket. Annyi zöldséglevessel öntöm fel, hogy bő 1 cm-rel ellepje a zöldségeket. Fedő alatt, közepes erősségű tűzön nagyjából 15-20 perc alatt puhára főzöm. Közben felaprítom a bazsalikomot, petrezselymet. A már szinte kész leveshez adom a tejet, majd lehúzom a tűzhelyről és belepréselem a citrom levét, majd beleteszem az aprított bazsalikomot, petrezselyemzöldet, végül a parmezánt. Botmixerrel pürésítem. Ha túlságosan sűrű lenne, zöldséglevessel javítok az állagán, kóstolás után, ha szükséges továbbfűszerezem. Az aromás fűszerek, a citromlé, valamint a parmezán csodás harmóniát alkotnak a karfiollal. A selymesen lágy, illatos és nagyon zamatos levest frissen tálalom!


A káposztafélék legfiatalabb tagjáról, a bimbós kelről vagy kelbimbóról az első írásos emlék 1587-ből Belgiumból maradt az utókorra – nagy valószínűséggel azonban már századokkal korábban nemesítették a Földközi-tenger vidékén. Sokáig Choux de Bruxelles (brüsszeli káposzta) néven ismerte a gasztronómia irodalma (angolul ma is brussels sproutnak hívják).

Európa-szerte a 19. század elejétől terjedt el, s termesztik nagy mennyiségben főként Hollandiában, Németországban és persze Belgiumban. Nálunk nem jellemző, hogy kelbimbómezőkbe botlana az ember, de a téli paci standokon üdítő látvány a kis bimbók sokasága. Akkor a legízletesebbek, ha kissé már megcsípte őket a dér. Levesként, salátaként, köret formájában vagy sütőben sült egytálétel gyanánt, de rakott kelbimbó alakjában is asztalra kerülhet. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően (100 gr kelbimbóban 387 mg kálium, 112 mg C-vitamin, 31 mg kalcium és 22 mg magnézium mindössze 36 Kcal-val párosul) kifejezetten hasznos a téli napokban. Egyetlen dologra érdemes figyelni: nem szabad túlfőzni, mert minden aromáját és üdeségét elveszíti (a konzerv formájában forgalmazott kelbimbót jobb elfelejteni)!

Sültek mellé is remek köret lehet a méretétől függően félbe vagy negyedekbe vágott, borssal és petrezselyemmel fűszerezett párolt kelbimbó, ami rizzsel is kitűnően párosítható:

(Köretek)

PÁROLT KELBIMBÓ – SOK FRISSEN ŐRÖLT BORSSAL


Az épp csak roppanósra párolt kelbimbó rizzsel
Hozzávalók:

25 dkg kelbimbó
1 kis fej hagyma 
1 evőkanál olíva olaj
1 kis csokor nagyon finomra vágott petrezselyemzöld
Ízlés szerint: só, frissen őrölt bors, kakukkfű, néhány csepp citromlé

Elkészítés: A kelbimbók külső leveleit, szárvégét eltávolítom, alaposan megmosom, lecsepegtetem. Nagyjából azonos méretűre: félbe vagy negyedekbe vágom. A hagymát szinte milliméteres kis kockákra aprítom.
A hagymát az olajon üvegesre párolom, rádobom a kelbimbófeleket. Magas víztartalma következtében gyorsan levet enged. Sózom, bőségesen borsozom, megszórom őrölt kakukkfűvel. Nagyjából 5 perc párolás után még roppanósan elzárom alatta a lángot – összekeverem a petrezselyemmel, néhány csepp citromlével ízesítem. Rizzsel vagy önállóan köretként kínálom.

Kelbimbóval, kevés cukkinivel és néhány friss gombával különleges előétel is készülhet. A szarvasgomba-olaj és a kerek forma teszi különlegessé ezt a salátát, de dió- vagy tökmagolajjal is nagyon finom!

(Saláták)

GAZDAG KELBIMBÓSALÁTA – SZARVASGOMBA-OLAJOS PETREZSELYEMPESTÓVAL

Hozzávalók 4 személyre:
35-40 dkg kelbimbó
20 dkg friss csiperkegomba
2 kis cukkini
½ zöldcitrom leve
1 evőkanál olívaolaj 
Ízlés szerint: só, bors
A szarvasgomba-olajos petrezselyempestóhoz:
2 csokor aprított petrezselyemzöld
5 dkg blansírozott mandula
2 teáskanál frissen reszelt parmezán (vagy más kemény sajt)
1 kis gerezd fokhagyma
½ zöldcitrom leve (hagyományos ciromlével is finom)
1 evőkanál szarvasgomba-olaj (hidegen préselt dió- vagy tökmagolajjal helyettesíthető)
1 evőkanál extraszűz olívaolaj
Ízlés szerint: só, bors.

Elkészítés: A zöldségeket megtisztítom. A kelbimbót nagyjából ½ cm-es szeletekre vágom, a cukknit és a gombát nagylyukú reszelőn lereszelem.
Serpenyőben kevés olívaolajon párolni kezdem a kelbimbószeleteket, sózom, borsozom, hozzáadom a gombát és a cukkinit. Nagyjából 5 perc alatt elkészül, ½ zöldcitrom levével ízesítem. Amíg hűl, elkészítem a pestót. Egy mély pohárba szórom a nem túlságosan finomra aprított petrezselyemzöldet (néhány szálat félreteszek a tálaláshoz) a többi hozzávalóval együtt. Botmixerrel krémmé keverem. Lehűtöm.
4 kistányért készítek elő. Egy 10 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval formázom meg a „salátát” úgy, hogy a formát egy kistányér közepére állítom, ebbe szedem a zöldségeket, evőkanál hátával beleigazítom, kissé lenyomkodom, majd óvatosan lehúzom róla a kiszúró formát. Minden adagnál így járok el. Tálalás előtt legalább ½ órára hűtőszekrénybe teszem, a tetejére óvatosan petrezselyempestót kanalazok.

Különleges alkalmakra, igazi ínyenceknek való fogás!


Különlegesen gazdag saláta – nem csak ünnepnapokra
Érdemes izgalmas, új ízekkel színesíteni a téli ebédeket, vacsorákat .


2012. március 18., vasárnap

Sült padlizsán / Szénhidrátszegény, Kalóriaszegény, Zsírszegény, Lisztérzékenyeknek is, Cukorbetegeknek is



Sült padlizsán / Szénhidrátszegény, Kalóriaszegény, Zsírszegény,
Lisztérzékenyeknek is, Cukorbetegeknek is

Hozzávalók:

1-2 db padlizsán(attól függ mekkora és hány személynek készül) pici só ízlés szerint bors(én nem teszek rá!)

Elkészítés:
Pucolás után karikára vágom a padlizsánt,lesózom és állni hagyom......majd leöntöm a levét és egy teflon serpenyőben,fedő alatt elkezdem párolni a padlizsánkarikákat. 10 perc múlva megfordítom,majd a másik felét is aranybarnára sütöm.

Tanácsok: Nagyon finom,laktató húsok mellé kiváló köretnek! Elkészítési idő :30 perc

2012. március 17., szombat

Gyümölcsös párolt káposzta

Gyümölcsös párolt káposzta

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta 2 ek. kristálycukor 1 ek étolaj 1 nagy fej vöröshagyma 5 dkg mazsola 5 dkg aszalt szilva 5 dkg aszalt sárgabarack csipet só

Elkészítés:
A káposztát átmosom ha túl savanyúnak találom. A vöröshagymát vékony karikára vágom, a gyümölcsöket mazsola méretűre aprítom. Az olajon aranybarnára karamellizálom a cukrot, majd beleforgatom a hagymát és a gyümölcsöket. Amikor az egészet bevonta a karamell hozzáadom a káposztát és a csipet sót. Gyakori kevergetéssel puhára párolom. Kellemesen édeskés ízűnek kell lenni.

Tanácsok:
Ajánlom sült húsok mellé, pl. oldalas, kacsa, liba, kiváló kiegészítő mellé a héjában sült burgonya!
Elkészítési idő:60 perc

Rizsgolyók



Rizsgolyók

Hozzávalók:
1 pohár rizs só bors szerecsendió 1 db egész tojás 5 dkg reszelt trappista sajt 5 dkg reszelt karaván sajt liszt tojás morzsa

Elkészítés:
A rizst dupla mennyiségű víz hozzáadásával puhára pároljuk, legalább langyosra hűtjük. Fűszerezzük, hozzáadjuk a tojást és a reszelt sajtot, majd vizes kézzel kis golyókat (kb. evőkanálnyi mennyiségekből) formálunk s a szokott módon panírozzuk, bő, forró olajban zsemleszínűre sütjük.

Majonézes kukoricás vegyes finomság Cukorbetegeknek is



Majonézes kukoricás vegyes finomság Cukorbetegeknek is

Hozzávalók:
2 doboz kukorica 1 fej lila hagyma /vörös hagyma is jó/ 1 pár virsli kígyó uborka/de lehet üveges is/ 1 zöldpaprika 1 nagy tejföl só bors 2-3 főtt tojás

Elkészítés:
A kukoricát lecsöpögtetem. A hagymát megpucolom kis kockákra vágom. Virslit fel karikázom. Az ubit kiskockákra vágom. Paprikát szintén kockázom./HA SZERETITEK ERŐSEN :-)/ a tojást is kockázom
A tejfölt és a majonézt össze keverem sózom borsozom.Majd nyakon öntöm és hűtőbe teszem kb 1 órára.

Tanácsok:
Ha gyerkőcnek csinálom akkor a hagymát és az erős paprikát kihagyom.Paradicsomot és tv-paprikát rakok bele.
Elkészítési idő: 20 perc

Répás szalvétagombóc

Répás szalvétagombóc

Hozzávalók:
6 db zsemle 3 db tojás 1 db sárgarépa 2 ek zsemlemorzsa 1 ek zsír 1 csokor petrezselyem 3 dl tej ételízesítő só bors
Elkészítés:
A zsemléket apró kockákra vágjuk, a tejjel leforrázzuk, beletesszük a zsírt, felvert tojásokat, zsemlemorzsát, apróra vágott petrezselyemzöldet, ételízesítőt, borsot, a lereszelt répát. Ha kell utána sózunk, de vigyázzunk mert az ételízesítő is sós!
Összeállítjuk a masszát és kizsírozott folpackba, betekerjük, szép, kissé lapított hengerré formázzuk és átkötözzük zsineggel, mint a kötözött sonkát. Forró vízbe tesszük, és mindkét oldalát 15-15 percig főzzük. Ha készen van, kivesszük a vízből, kibontjuk, és felszeleteljük.

Lilahagymás krumplipüré

Lilahagymás krumplipüré

Hozzávalók:
1 kg burgonya lilahagyma vaj 2 dl tej 2 ek tejföl 5 dkg sajt só

Elkészítés:
Meghámozzuk a burgonyát, és enyhén sós vízben 20 percig főzzük. Közben apró kockákra vagy keskeny csíkokra vágunk 1-2 lila hagymát. Majd megpároljuk 1 ek forró vajon, és néhány percig állni hagyjuk. A kész krumplit leszűrjük, majd összetörjük. Simára keverjük a tejjel, a tejföllel és kb. 2 dkg vajjal. A pürébe keverjük a hagymát, végül megszórjuk reszelt sajttal.

Yorkshire Pudding

Yorkshire Pudding

Hozzávalók:
110 g. liszt csipetnyi só 300 ml tej 1-2 tojás

Elkészítés:

A sóval átszitált liszt közepébe mélyedést vájunk és beleütjük a tojás/okat és a tejet apránként hozzáadva simára keverjük (lényegében palacsintatésztát készítünk), amikor a tejmennyiség felét már hozzáadtuk a tésztának már majdnem csomómentesnek kell lennie, különben legfeljebb egy szürő segíthet.
Habverővel vagy fakanállal jól felverjük és 1 óráig pihentetjük. Amikor a hús megsült a sütöt 230 fokra előmelegítjük és a hús pecsenyezsíradékából annyit öntünk egy kerek vagy szögletes tepsibe (nem muffinformába!!!!)amennyi annak alját vékony rétegben befedi, a tepsi oldalát is vékonyan megkenjük ezzel a zsíradékkal és az előmelegített sütőbe teszük kb 5-6 percre, amíg a zsír sisteregni kezd (nagyon fontos!!), ezután a puddingtésztát egy kevés vízzel habverővel kissé felverjük majd a tepsibe öntjük (kb. 2-3 részéig töltsük) majd a sütőben kb 30 percig sütjük,amíg kissé megpirul és felfúvodik (az első 20 perben nem szabad a sütő ajtaját kinyitni, különben összeesik a pudding)


Tanácsok: sült húshoz igazi angol étel
Elkészítési idő:100 perc

Blansírozott zöldségek

Előkészítési idő: 00:15 Főzési idő: 00:30 Adag: 4 adag
Fogyókúrázóknak, vitaminkedvelőknek, újra vágyóknak,

Blansírozott zöldségek

Hozzávalók :

Zöldségek ízlés és idény szerint, most épp: 3 nyári retek 8 apró sárgarépa 1 tálca újhagyma 15 dkg ceruzabab 15 parajlevél só víz jég

Előkészítés:

A zöldségeket megpucoljuk, tetszés szerinti méretűre aprítjuk. (Minél finomabbra vágjuk, annál rövidebb idő alatt - és egyenletesebben - puhulnak meg. Én személy szerint a ceruzabab méretét tartom optimálisnak, de ettől nyugodtan el lehet térni, például, mert esztétikusabb egy felismerhető formájú zöldség.)
Felteszünk egy lábasban/fazékban nagyjából másfél-két liter vizet 3 evőkanál sóval forrni (ez eléggé sós lesz, nagyjából olyan, mint a tengervíz, de nem kell tőle megijedni).
Egy másik edényben tartsunk kéznél minimum 3 liter hideg vizet, mehet bele jégkocka is bőséggel, bátran.

Főzés:

Ha forr a víz, el lehet kezdeni egyesével hozzáadni a zöldségeket. Egyszerre csak egyféle zöldség legyen benne, mert mindnek más a főzési ideje, és nem szerencsés egyiket sem túlfőzni. Folyamatosan ellenőrizzük az állagot (egyéni ízlés dolga, hogy ki mennyire szereti például roppanósan), ha megfelelő, azonnal szedjük át valamilyen eszközzel (szűrő, szita) a hideg vízbe.
Ha lehűlt, szedjük ki egy száraz edénybe, vagy csepegtessük le szűrőn, közben mehet a forró vízbe a következő adag zöldség, és így tovább.

- Érdemes színsorrendet felállítani és tartani, hogy pl a retek ne legyen se narancssárga, se zöld. -
Célszerű a nagyobb, keményebb (hosszabb főzési idejű) zöldségekkel kezdeni, és fokozatosan haladni a gyorsabbak felé.
- Jelen példánál maradva tehát az optimális sorrend retek-újhagyma-répa-ceruzabab-paraj volt (a leveleket kb 3-5 másodpercre elég a forró vízbe tenni).

Kiváló köret például tengeri halakhoz, de fehér húsokhoz is bátran merem ajánlani. Nem muszáj itt megállni vele, bátran lehet tovább feldolgozni is, vagy mártással gazdagítani. Jó étvágyat kívánok!

Egyéb javaslatok

A blansírozás ijesztően bonyolult, modern szó lehet sokak számára, de voltaképpen pofonegyszerű konyhai műveletet takar. Nem jelent mást, mint forró vízben rövid ideig történő (elő)főzést, amelyet minden esetben (szó szerint) jéghideg vízben történő "sokkolás" követ. Ennek lényege, hogy a sokkolásos lehűtéssel a főzést pillanatszerűen megszakítjuk. Ezzel elkerüljük a zöldség maradék hője általi túlfőzést, illetve a kifakulást. A blansírozott zöldségek színe csodálatosan élénk marad, mégis megpuhulnak. A blansírozott zöldségeket aztán igény szerint tovább feldolgozhatjuk, például vajjal piríthatjuk, vagy panírozhatjuk és süthetjük. A fagyasztóba kerülő zöldségeket is célszerű először blansírozni.

Párolt lilakáposzta, ahogy mi szeretjük

Előkészítési idő: 00:15 Főzési idő: 00:15 Adag: 8 adag
Párolt lilakáposzta, ahogy mi szeretjük

Hozzávalók
1 fej lilakáposzta 1 fej hagyma 1-2 alma (én a fanyarabb fajtákat szeretem) 3-4 ek zsiradék (olaj, vaj, vagy zsír) 3-4 ek (barna)cukor 3-4 ek házi baracklekvár csipet só bors
Előkészítés:
A lilakáposztát megtisztítjuk, és durvára lereszeljük, vagy felaprítjuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Az almát megmossuk, lereszeljük (én a héját is rajtahagyom).

Főzés:
A káposztát kuktában 2 dl víz fölött 6 perc alatt félpuhára pároljuk. Ennek az az értelme, hogy a káposzta így sokkal élénkebb színű marad, és hamarabb is puhul. Ha nincs kuktánk, akkor természetesen megpárolhatjuk a káposztát lábasban is. A zsiradékon a hagymát üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk az előkészített káposztát, az almát, a cukrot, a minimális sót és borsot, végül a baracklekvárt. Sűrűn keverve közepes lángon pár perc alatt készre pároljuk, ha szükséges (mert lekapna) öntsünk alá 1dl vizet. Jó étvágyat kívánok!

Egyéb javaslatok

Ez az elkészítési mód nem annyira szokványos, mint a köménymagos változat, de nekünk sokkal inkább ízlik. Nagyon sok húsféléhez párosítható, a szárnyasoktól (libasült!) a halakon át, a disznótorosig mindenhez ajánlom, de én akár magában is szívesen fogyasztom esténként vacsorára. Hűtőben, zárt edényben minimum 1 hétig eláll, de akár le is fagyasztható a maradék.

Héjában főtt krumpli medvehagymás pestoval

Előkészítési idő: 00:05 Főzési idő: 00:25 Adag: 4
Remek köret, egy próbát mindenképp megér!

Héjában főtt krumpli medvehagymás pestoval

Hozzávalók :

4 db nagyobb krumpli só bors
A pestohoz:
1 csomag medvehagyma 0,5 marék enyhén pirított dió 2 evőkanál extra szűz olívaolaj k.b. 50 g reszelt parmezán 1 gerezd fokhagyma só bors

Előkészítés:
A krumplikat megmossuk, félbevágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, alufóliába csomagoljuk. A pesto hozzávalóit mozsárban, vagy aprítógépben felaprítjuk, krémes állagúra keverjük.

Elkészítés:
A becsomagolt krumplikat a kukta párolóedényébe helyezzük, aláöntünk 3 dl vizet, lezárjuk, felfűtjük, majd fütyülés után takarékra visszavesszük, és 25 perc alatt puhára pároljuk. Tálaláskor rászedjük a pestot. Jó étvágyat kívánok!

Egyéb javaslatok
Tovább is vihetjük a gondolatot, a pestos krumplira szórhatunk pl.: durvára reszelt sajtot, és a sütőben ráolvaszthatjuk. A krumplit sütőben is megsüthetjük, kicsit tovább tart ugyan, de pont olyan jó lesz.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...