A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levesek. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 10., csütörtök

EGYSZERŰ TEJSZÍNES BROKKOLIKRÉMLEVES




HOZZÁVALÓK

1,5 dl tejszín
3-4 gerezd fokhagyma
1 fej brokkoli
1 evőkanál vaj
1 db vöröshagyma
1 liter húslevesalaplé (lehet kockából is)
só
bors
szerecsendió

ELKÉSZÍTÉS
1.
A felaprított vöröshagymát megpároljuk a vajon, majd hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit. Megsózzuk, megborsozzuk, és ízlés szerint frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük.

2.
Felöntjük az alaplével, majd belekeverjük az áttört fokhagymát. Fedő alatt kb. 15 perc alatt puhára főzzük a brokkolit. Amikor még csak roppanós, párat kiszedünk belőle, ezzel díszítjük majd a kész levest.

3.
Amikor megfőtt a zöldség, botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt is, és még egyszer felforraljuk. A levest tányérba szedjük, és a félretett brokkolidarabokkal tálaljuk.

                     





TÁRKONYOS-ZÖLDSÉGES HÚSGOMBÓCLEVES


HOZZÁVALÓK

30 dkg darált hús (pl. sertéscomb)
2 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 szelet zeller
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tk ételízesítő
1 csipet szerecsendió
2 dl tejföl
1 tk liszt
1 db tojás
2 ek olaj
1,5 l víz
só
őrölt fekete bors
tárkony (ízlés szerint)

ELKÉSZÍTÉS

A darált húst megsózzuk és megborsozzuk. Hozzáadjuk a tojást, majd alaposan összegyúrjuk. Ezután nedves kézzel kisebb gombócokat formázunk a masszából, majd félretesszük.

A zöldségeket, a vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk, majd ízlés szerint felvágjuk. Az olajat felhevítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és pár percig pároljuk.

Ezután hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és a zöldségeket, majd alaposan összekeverjük, és pár percig pároljuk. Megszórjuk a fűszerekkel, majd a liszttel, összekeverjük, és felöntjük a vízzel.

A zöldségeket félpuhára főzzük, majd a levesbe tesszük az előre elkészített húsgombócot, és készre főzzük. A tejfölt simára keverjük egy kevés forró levessel, majd állandó keverés mellett a leveshez csorgatjuk.
Még pár percig főzzük, majd tálalásig melegen tartjuk.

2018. február 20., kedd

ALMÁS SÁRGARÉPALEVES



ALMÁS SÁRGARÉPALEVES



Hozzávalók (4 személyre)

friss gyömbér (diónyi)
500 g sárgarépa
700 ml zöldségleves-alaplé
200 g light krémsajt
só, bors
1 db alma
1 db korpás kifli

Elkészítése: 

Hámozzuk meg a gyömbért , és vágjuk félbe. Tisztítsuk meg, kockázzuk fel a répát, majd a gyömbérrel együtt főzzük kb. 20 percig az alaplében. Ezután a gyömbért vegyük ki, és pürésítsük a levest. Keverjük hozzá a krémsajtot, sózzuk, borsozzuk meg. Tálaljuk az apró darabokra vágott almával megszórva, és fogyasszuk el mellé a kiflit.


2017. november 18., szombat

Tejszínes fokhagymakrémleves



Tejszínes fokhagymakrémleves 



Hozzávalók / 4 adag

3 ek.  olaj
2 fej fokhagyma
1 nagy db vöröshagyma
só ízlés szerint
0.5 kávéskanál fehér bors (ízlés szerint)
1 l csirke alaplé (lehet kockából is)
4 dl főzőtejszín (20%-os, de megfelel a 15%-os is)

2.5 evőkanál finomliszt


Elkészítés :

A fokhagymát és a vöröshagymát apróra vágjuk, megdinszteljük az olajon, sózzuk, borsozzuk.

A lisztet rászórjuk - nem szabad pirítani -, s majd az alaplével felöntjük, folyamatos kavargatás mellett.
30-35 percig főzzük, majd botmixerrel az egészet pürésítjük.

Végül hozzáöntjük a főzőtejszínt, összekavarjuk, s még lassú tűzön körülbelül 5-6 percig forraljuk.
(Az utolsó 1-2 percben megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel .)

Lefedve kissé állni hagyjuk , tálaláskor gyöngy alakú levesbetéttel forrón tálaljuk.

Lehet tálalni még: pirítóssal kockára vágva, 
szeletelt - kenyéren olvasztott sajtos pirítóssal, 
sültbacon-csíkokkal, reszelt sajttal, aprított petrezselyemmel.

2017. augusztus 23., szerda

KELVIRÁG, KELBIMBÓ – AZ IZGALMAS ÍZEK KEDVELŐINEK



KELVIRÁG, KELBIMBÓ – AZ IZGALMAS ÍZEK KEDVELŐINEK

Nos ... kerestem valami finomat , tele vitaminnal ... beírtam csak simán a keresőbe - kelvirág- elsőre ezt dobta ki  a  MINDMEGETTE.HU - n .  Elhoztam egy az egyben .



Tény, hogy vannak olyan zöldségfélék, melyeket szinte mindenki kedvel, és akadnak, melyekről megoszlanak a vélemények. A káposztafélék népes családjának tagjai valószínűleg az utóbbiak közé tartoznak.

  Bár megjelenését tekintve a kelvirágként is ismert karfiol jó eséllyel indulhatna a zöldségfélék szépségversenyén, sőt a legifjabb családtag, a „brüsszeli káposzta” vagy közismert nevén: a kelbimbó sem vallana szégyent – mégsem tartoznak a leggyakrabban asztalra kerülő zöldségek közé.

A Kis-Ázsiából származó karfiol a 16. század óta ismert Európában, először – mint oly sok zöldségfélét – Itáliában kezdték termeszteni, de hamarosan a francia veteményesekben is szüretelték, jó ideje pedig már az egész kontinensen megtalálható – sőt Ázsiában (Indiában még édességet is készítenek belőle) és a tengerentúlon is, bár az USA-ban unokatestvére, a brokkoli népszerűségét meg sem közelíti. A vitaminokban és ásványi anyagokban egyaránt gazdag zöldségféle (100 gr-ban többek között 46 mg C-vitamin, 300 mg kálium, 44 mg foszfor, 22 mg kalcium és 15 mg magnézium található) igen jól tűri a tárolást, sőt C-vitamintartalmát fagyasztás után is őrzi!


A karfiol az egyik legcsinosabb és ízletesebb káposztaféle

A rántott vagy csőben sült karfiolt nem kevesen kedvelik, sőt köretként vagy épp savanyítva is vannak hívei. A belőle készült levesnek is számos változata ismert – itt pedig már erősen megoszlanak a vélemények. Kinek régi rossz emlékek okán (a főzés közben érezhető erőteljes, nem épp ínycsiklandó illatát felidézve), kinek a kevéssé fantáziadús fűszerezésű menzai levesek ízélményei következtében támad ritkán kedve karfiollevesre.

Habliliom Könnyed Konyhájában ezúttal olyan ínycsiklandó, illatos-fűszeres karfiolleves készült, mellyel érdemes azoknak is próbát tennie, akik már rég letettek arról, hogy levesbe komponálják a kelvirágot!

A leves titka – a jó minőségű hozzávalókon túl – a fűszerezésben rejlik. A hideg téli napokon pedig ki ne vágyna egy zamatos, melegítő krémlevesre?


(Levesek)


SELYMES KARFIOLKRÉMLEVES – BAZSALIKOMMAL ÉS PARMEZÁNNAL

Ínycsiklandó karfiolleves finom fűszerekkel
Hozzávalók 4 személyre: 


1 kis fej karfiol (kb. 35-40 dkg)
1 db közepes lisztes burgonya (kb. 15 dkg)
1 kisebb fej salottahagyma (vagy ½ fej vöröshagyma)
1 l zöldségalaplé
1 csokor friss bazsalikom (ha csak szárított van otthon: 1 teáskanálnyi szárított)
1 csokor friss petrezselyemzöld
½ citrom frissen préselt leve
1,5 dl tej
2 teáskanál olívaolaj
1 evőkanálnyi frissen reszelt parmezán (vagy bármely kemény sajt)
Ízlés szerint: egy kevés őrölt zsálya, frissen őrölt bors, rozmaring

Elkészítés: 

A karfiolt alapos mosás után rózsáira bontom. A hagymát felaprítom, a krumplit meghámozom, apró kockákra vágom. Olíva olajon üvegesre dinsztelem a hagymát, majd hozzáadom a nagyjából 1 cm-esre aprított burgonyát, a rózsáira szedett karfiolt. Hozzáadom a szárított fűszereket. Annyi zöldséglevessel öntöm fel, hogy bő 1 cm-rel ellepje a zöldségeket. Fedő alatt, közepes erősségű tűzön nagyjából 15-20 perc alatt puhára főzöm. Közben felaprítom a bazsalikomot, petrezselymet. A már szinte kész leveshez adom a tejet, majd lehúzom a tűzhelyről és belepréselem a citrom levét, majd beleteszem az aprított bazsalikomot, petrezselyemzöldet, végül a parmezánt. Botmixerrel pürésítem. Ha túlságosan sűrű lenne, zöldséglevessel javítok az állagán, kóstolás után, ha szükséges továbbfűszerezem. Az aromás fűszerek, a citromlé, valamint a parmezán csodás harmóniát alkotnak a karfiollal. A selymesen lágy, illatos és nagyon zamatos levest frissen tálalom!


A káposztafélék legfiatalabb tagjáról, a bimbós kelről vagy kelbimbóról az első írásos emlék 1587-ből Belgiumból maradt az utókorra – nagy valószínűséggel azonban már századokkal korábban nemesítették a Földközi-tenger vidékén. Sokáig Choux de Bruxelles (brüsszeli káposzta) néven ismerte a gasztronómia irodalma (angolul ma is brussels sproutnak hívják).

Európa-szerte a 19. század elejétől terjedt el, s termesztik nagy mennyiségben főként Hollandiában, Németországban és persze Belgiumban. Nálunk nem jellemző, hogy kelbimbómezőkbe botlana az ember, de a téli paci standokon üdítő látvány a kis bimbók sokasága. Akkor a legízletesebbek, ha kissé már megcsípte őket a dér. Levesként, salátaként, köret formájában vagy sütőben sült egytálétel gyanánt, de rakott kelbimbó alakjában is asztalra kerülhet. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően (100 gr kelbimbóban 387 mg kálium, 112 mg C-vitamin, 31 mg kalcium és 22 mg magnézium mindössze 36 Kcal-val párosul) kifejezetten hasznos a téli napokban. Egyetlen dologra érdemes figyelni: nem szabad túlfőzni, mert minden aromáját és üdeségét elveszíti (a konzerv formájában forgalmazott kelbimbót jobb elfelejteni)!

Sültek mellé is remek köret lehet a méretétől függően félbe vagy negyedekbe vágott, borssal és petrezselyemmel fűszerezett párolt kelbimbó, ami rizzsel is kitűnően párosítható:

(Köretek)

PÁROLT KELBIMBÓ – SOK FRISSEN ŐRÖLT BORSSAL


Az épp csak roppanósra párolt kelbimbó rizzsel
Hozzávalók:

25 dkg kelbimbó
1 kis fej hagyma 
1 evőkanál olíva olaj
1 kis csokor nagyon finomra vágott petrezselyemzöld
Ízlés szerint: só, frissen őrölt bors, kakukkfű, néhány csepp citromlé

Elkészítés: A kelbimbók külső leveleit, szárvégét eltávolítom, alaposan megmosom, lecsepegtetem. Nagyjából azonos méretűre: félbe vagy negyedekbe vágom. A hagymát szinte milliméteres kis kockákra aprítom.
A hagymát az olajon üvegesre párolom, rádobom a kelbimbófeleket. Magas víztartalma következtében gyorsan levet enged. Sózom, bőségesen borsozom, megszórom őrölt kakukkfűvel. Nagyjából 5 perc párolás után még roppanósan elzárom alatta a lángot – összekeverem a petrezselyemmel, néhány csepp citromlével ízesítem. Rizzsel vagy önállóan köretként kínálom.

Kelbimbóval, kevés cukkinivel és néhány friss gombával különleges előétel is készülhet. A szarvasgomba-olaj és a kerek forma teszi különlegessé ezt a salátát, de dió- vagy tökmagolajjal is nagyon finom!

(Saláták)

GAZDAG KELBIMBÓSALÁTA – SZARVASGOMBA-OLAJOS PETREZSELYEMPESTÓVAL

Hozzávalók 4 személyre:
35-40 dkg kelbimbó
20 dkg friss csiperkegomba
2 kis cukkini
½ zöldcitrom leve
1 evőkanál olívaolaj 
Ízlés szerint: só, bors
A szarvasgomba-olajos petrezselyempestóhoz:
2 csokor aprított petrezselyemzöld
5 dkg blansírozott mandula
2 teáskanál frissen reszelt parmezán (vagy más kemény sajt)
1 kis gerezd fokhagyma
½ zöldcitrom leve (hagyományos ciromlével is finom)
1 evőkanál szarvasgomba-olaj (hidegen préselt dió- vagy tökmagolajjal helyettesíthető)
1 evőkanál extraszűz olívaolaj
Ízlés szerint: só, bors.

Elkészítés: A zöldségeket megtisztítom. A kelbimbót nagyjából ½ cm-es szeletekre vágom, a cukknit és a gombát nagylyukú reszelőn lereszelem.
Serpenyőben kevés olívaolajon párolni kezdem a kelbimbószeleteket, sózom, borsozom, hozzáadom a gombát és a cukkinit. Nagyjából 5 perc alatt elkészül, ½ zöldcitrom levével ízesítem. Amíg hűl, elkészítem a pestót. Egy mély pohárba szórom a nem túlságosan finomra aprított petrezselyemzöldet (néhány szálat félreteszek a tálaláshoz) a többi hozzávalóval együtt. Botmixerrel krémmé keverem. Lehűtöm.
4 kistányért készítek elő. Egy 10 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval formázom meg a „salátát” úgy, hogy a formát egy kistányér közepére állítom, ebbe szedem a zöldségeket, evőkanál hátával beleigazítom, kissé lenyomkodom, majd óvatosan lehúzom róla a kiszúró formát. Minden adagnál így járok el. Tálalás előtt legalább ½ órára hűtőszekrénybe teszem, a tetejére óvatosan petrezselyempestót kanalazok.

Különleges alkalmakra, igazi ínyenceknek való fogás!


Különlegesen gazdag saláta – nem csak ünnepnapokra
Érdemes izgalmas, új ízekkel színesíteni a téli ebédeket, vacsorákat .


2014. április 3., csütörtök

Csalánleves




Csalánleves


Hozzávalók:
1 jó marék friss csalán (csípős csalán hajtása, vagyis felső leveles része, amikor még nem megy magba)
1 hagyma
kevés olaj
2-3 krumpli
1 marék sóskalevél (kihagyható)
húsleves (leveskockából is jó)
só
bors
fokhagyma
1 kanál liszt
tejföl ízlés szerint
Elkészítés:

A felaprított hagymát olajon megfuttatom, majd amikor üveges, hozzáadom a megmosott, kissé összevagdalt csalánt (amikor vizes, már nem nagyon csíp) és sóskát. Pár percig párolom, majd felöntöm a húslevessel. Fűszerezem, majd hozzáadom az apróra vágott krumplikat. Amikor puhára főtt, világos rántást készítek (ebbe jöhet a fokhagyma), és a leveshez adom (a rántás el is maradhat, a lisztet rászórhatjuk a hagymára vagy a csalánra az elején). Amikor kicsit meghűlt, leturmixolom, és tejfölt keverek bele. Finom, tápláló!


Tavasszal érdemes zsenge, kevésbé csípős hajtásait felhasználni ételeinkben, akár önállóan, akár más ételekhez keverve. Magas vitamin-, ásványi anyag- és fehérjetartalma miatt tápláló ételeket főzhetünk belőle. Ráadásul a csalán gyorsan felszívódó organikus vasat tartalmaz, azaz a szervezetünk jól hasznosítja vastartalmát.

2013. november 8., péntek




Márton-napi libaleves

Hozzávalók:
1 csomag libaaprólék (esetleg 3 db libanyak), 3 szál sárgarépa, 3 szál fehérrépa, 1 db zeller gumó, 1 db karalábé, 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 szál zeller zöld, 1 csokor petrezselyemzöldje, só, 10-15 szem egész bors, 1 kis csomag (1/4 kg) lúdgége tészta.

Elkészítése:


A libaaprólékot alaposan megmosom, bőrét lefejtem, kevésbé lesz zsíros a levesem így. A húst besózom, egy nagyobb fazékban felteszem főni annyi vízzel, ami bőven ellepi. Közepes tűzön felforralom, habját egy szűrőkanállal leszedem.

Ameddig felforr, megtisztítom a zöldségeket. A sárga- és fehérrépákat feldarabolom, hosszában háromba, majd félbe, esetleg negyedébe vágom. A zellert felezem, majd szeletelem, ugyanígy teszek a karalábéval is, de ha fás, akkor csak félbevágom. A fokhagymagerezdeket megtisztítom, a hagymát megmosom, de nem hámozom meg.

Amikor leszedtem a leves habját, beleadom az összes előkészített zöldséget, a szemes borsot, ízlés szerint sózom, takaréklángon főzöm, ügyelve arra, hogy éppen csak gyöngyözzön, ne forrjon. 2-3 órán át főzöm így, ha sok leve elforr, vízzel pótolom. Amikor kész, kiemelem a húsokat egy szűrőkanállal, majd leszűröm a levest egy leveses tálba. A hagyma, a fokhagyma és a fás karalábé kivételével a többi zöldséget visszateszem a levesbe.

Amíg a levesem fő, sós, enyhén olajos vízben kifőzöm a lúdgége tésztát.
Külön-külön tálba teszem a húst, a tésztát és az átszűrt levest a zöldségekkel, forrón tálalom.

2013. április 9., kedd

Parmezános csicsókakrémleves




Parmezános csicsókakrémleves

Hozzávalók 2 személyre: 

35 dkg hámozott csicsóka
5 dkg vaj
1 ek. liszt
10 dkg reszelt parmezán
1 dl tejszín
6 dl víz (pl. a csicsóka főzővize)
só
őrölt fehérbors
őrölt szerecsendió

Elkészítés

A megtisztított, kockára vágott csicsókát sós vízben puhára főzzük. Utána leöntjük a levét (később jó lesz , tegyük félre), hozzáadjuk a vajat, a reszelt sajtot és a tejszínt. Botmixerrel turmixoljuk, belekeverjük a lisztet, majd folytonos keverés mellett hozzáöntjük a főzőlevet.. 10 percig főzzük, sózzuk, fűszerezzük.

Tejszínes csicsókakrémleves



Tejszínes csicsókakrémleves

Hozzávalók 4 főre :

50 dkg csicsóka
1 közepes szem krumpli
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
olívaolaj
1 l zöldségleves (lehet kockából is)
só, bors

Levesbetét lehet:

pirított kolbászchips
pirított bacon szelet
kéksajt
dió
petrezselyem

Elkészítés :

A csicsókát kefével vagy dörzs-szivaccsal megtisztítjuk, kockára vágjuk. A krumplit is megpucoljuk, felvágjuk.
A hagymákat aprítsuk fel, és egy kevés olívaolajon dinszteljük meg.
Hozzáadjuk a krumplit és a csicsókát, felöntjük 1 l zöldséglevessel, ha kell sózzuk, borsozzuk.
Ha a zöldségek megpuhultak, botmixerrel, vagy turmixgéppel pürésítsük.
Folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a tejszínt, egyet forralunk rajta, tálaljuk.


2013. április 5., péntek

Áfonyakrémleves

Áfonyakrémleves


Hozzávalók:

50 dkg áfonya,
2 dl tejföl,
4 dl tejszín,
1 mokkáskanál reszelt citromhéj,
1 evőkanál liszt,
3 szegfűszeg, só és cukor ízlés szerint

Elkészítés:

Az áfonyát megtisztítjuk, megmossuk, lecsurgatjuk, majd annyi vízben, amennyi éppen ellepi, felforraljuk. Egypercnyi főzés után szitán áttörjük. A keletkezett gyümölcslevet annyi vízzel egészítjük ki, hogy 8 dl legyen. A szegfűszeget és a citromhéjat fél dl vízben 10 percig főzzük, majd elszűrve hozzáöntjük a gyümölcsléhez. Csipetnyi sóval és cukorral ízesítjük, majd 5 percig együtt forraljuk. Közben a tejfölt, a tejszínt és a lisztet simára keverjük, ezután besűrítjük vele a forrásban lévő levest. Jól felforraljuk. Hidegen és melegen is nagyon finom.

2012. július 9., hétfő

Toszkán paradicsomleves



Toszkán paradicsomleves

Hozzávalók 2 főre

70 dkg érett paradicsom
1/2 fej vöröshagyma
1 duci gerezd fokhagyma
6-7 ek extra szűz olívaolaj
maréknyi bazsalikomlevél
10 dkg szikkadt, rusztikus fehér kenyér
1 kk só
1/2 kk frissen őrölt fekete bors

Elkészítés

Egy lábasban vizet forralunk. A megmosott paradicsomok tetejét X alakban bevagdossuk, majd a lobogó vízbe dobjuk 1-2 percre. Onnan kivéve könnyedén lehúzhatjuk a héjukat. Miután kivágtuk a csumájukat is, felaprítjuk a paradicsomokat.
A megpucolt, finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát 3 evőkanálnyi olívaolajon megfuttatjuk és hozzáadjuk a paradicsomot. Lefedve, pár perc alatt megpuhul.
Ekkor fogjuk a botmixert, vagy az egészet turmixba öntjük és pürésítjük.
Sóval, borssal ízesítjük és hozzáadjuk a felaprított bazsalikomleveleket.
Végül a nagyobb darabokra vágott, szikkadt kenyérdarabokat is belekeverjük, és addig főzzük (kb. 5-10 perc), míg a kenyér teljesen megpuhul. Ha túlságosan sűrűnek találjuk, fél-egy deci vízzel felönthetjük.
Lehúzzuk a tűzről, 3-4 evőkanálnyi finom olívaolajjal nyakon öntjük és azonnal tálaljuk.

Olcsó , átlagos,olasz,leves .

Kovászosuborka leves




Kovászosuborka leves

Hozzávalók 4 főre

25 dkg kovászos uborka, a levével együtt
1 kisebb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1/2 csokor kapor
1,5 dl tejföl
2 ek olívaolaj
2-3 csipet cukor

Tálaláshoz
20 dkg füstölt szalonna

Elkészítés

A finomra vágott hagymákat evőkanálnyi olívaolajon megdinszteljük.
A kovászos uborkát és a levét, valamint az összes hozzávalót (beleértve a dinsztelt hagymát is) turmixba tesszük.
Összemixeljük.
A szalonnát felcsíkozzuk és zsírját kisütjük.
Jól lehűtve, szalonnával tálaljuk.

Könnyű,lakto vega

Hideg tökkrémleves




Hideg tökkrémleves kánikulai napokra igazi hűsítő.


Hozzávalók 4 főre

1/2 kg gyalult tök
1/2 csokor kapor
1 paradicsom
1 salottahagyma (más néven mogyoróhagyma)
3 dl tej
3 dl csirke alaplé
3 ek tejföl
1/2 citrom leve
só
fehér bors
olívaolaj

Elkészítés :


Egy kis olívaolajon dinszteljük a finomra vágott hagymát.
Felöntjük a tejjel és az alaplével.
Hozzáadjuk az előzetesen besózott, levet eresztett, kinyomkodott tököt és a kaprot (nem kell összvágni, mert a végén úgyis pürésítjük a levest).
A paradicsom héját lehúzzuk, kimagozzuk, kockákra vágjuk. Ezt is a leveshez adjuk.
Lefedve, közepes lángon, kb 10-15 percig főzzük.
Botmixerrel pépesítjük.
Hozzáadjuk a tejfölt, sózzuk-borsozzuk. Összeforraljuk.
A tűzről lehúzva belefacsarjuk a citromlevet.
Tálalás előtt jól lehűtjük.

2012. június 9., szombat

Újházi tyúkhúsleves




Újházi tyúkhúsleves

Hozzávalók 8 személyre
1 szép hízott tyúk (kb. 2 kg)
25 dkg sárgarépa
10 dkg petrezselyemgyökér
8 dkg zeller
6 dkg karalábé
8 dkg csiperkegomba
1 közepes vöröshagyma
10 dkg kelkáposzta
10 dkg friss zöldborsó
1 db zöldpaprika
1 csokor petrezselyem zöldje
10-15 szem egész bors
gyömbér
só

Elkészítés

1. A megtisztított tyúkot kívül-belül alaposan átmossuk, majd 2 liter hideg vízben (fedő nélkül) feltesszük főni. A tetején keletkező habot szűrőkanállal leszedjük, majd ha felforrt kisebbre állítjuk a hőfokot, és gyöngyöző vízben főzzük tovább.

2. Fél órai főzés után beletesszük a megtisztított, de egészben hagyott sárgarépát, petrezselyem gyökeret, zellert, karalábét, kelkáposztát.

3. Teatojásba beletesszük a fokhagymát, a gyömbért, a sáfrányt, és a fokhagymát, majd a levesbe lógatjuk és lassú tűzön, félig lefedve tovább főzzük.

4. A maradék zöldséget (paprikát kockázva) és a gombát (a kisebbeket egyben hagyva, a nagyobbakat cikkekre vágva) külön lábosban egy kevés sós vízben, vagy csontlében főzzük meg.

5. Ha a zöldség és a tyúk is megfőtt kiemeljük a levesből és hűlni hagyjuk. A tyúkot kicsontozzuk, bőrét eltávolítjuk, és a húst vékony csíkokra vágjuk. A levesben főtt zöldséget vágódeszkára rakjuk és szintén vékony metéltre vágjuk.

6. A levest közben a tűzről lehúzva, 15 percig pihentetjük, majd nagyon finom szitán, vagy ruhán átszűrjük.
Tálalás, díszítés
Tálaláskor a leveses csészébe rakjuk a metéltre vágott tyúkhúst, a zöldséget, és a külön - sós vízben - kifőzött házi cérnametéltet. Ezután az egészet felöntjük forró levessel, a tetejét pedig finomra vágott friss petrezselyemmel megszórjuk  .

Falusi kolbászleves kenyérfedővel




Falusi kolbászleves kenyérfedővel

Hozzávalók 4 személyre:

250 g pulykamell,
200 g füstölt kolbász,
250 g vegyes zöldség,
2 dl tejszín, 1 dl étolaj,
só, fűszerpaprika, 1 csokor kapor,
150 g liszt, 20 g élesztő, Delikát fűszer

Elkészítése:

A finomra vágott vöröshagymát olajon lepirítjuk, hozzáadjuk a kockákra vágott húst, a megtisztított, felaprított zöldséget, majd a karikákra vágott kolbászt.

Megszórjuk kevés liszttel, felengedjük vízzel, sózzuk, Delikáttal ízesítjük, majd készre főzzük.
A végén tejszínnel dúsítjuk. Cserépedénybe merjük, a lisztbűl, vízből, élesztőből, sóból kenyértésztát készítünk, amit fedőként az edény tetejére tapasztunk.
180 °C-os sütôben kb. 10-12 perc alatt rásütjük.

2012. május 29., kedd

Eperkrémleves




Eperkrémleves

8 doboz eperbefőtt
3 dl. tejszín
5 dkg. liszt
2 dkg. só
1 flakon tejszínhab
5 g. gyömbérőrlemény

30 db. epret meghagyunk egészben díszítéshez, a többit levével együtt át turmixoljuk és felfőzzük tejszín - liszt keverékéből szűrőn keresztül. Habarást öntünk rá, és 5-10 percig főzzük.
Sóval, gyömbérrel ízesítjük.
Télen melegen, más évszakokban kihűtve tálaljuk.
Tejszínhabbal, egész szem eperrel díszítjük.

Forrás:www.szakacstoni.hu

Lassan itt az eperszezon , ilyenkor jobb ha friss epret használunk , én 60 dkg eperből készítem .
(szerk)

Tárkonyos csirkeraguleves




Tárkonyos csirkeraguleves

Hozzávalók (4 főre)

1 csirkeaprólék
só
25 dkg vegyes
leveszöldség
10 dkg gomba
1 cikk kelkáposzta
1 kiskanál friss
tárkonylevél (vagy csipetnyi szárított,
morzsolt tárkony)
őrölt fekete bors
1 dl tejföl
1 púpozott kiskanál liszt
citromlé
csipetnyi cukor

A csirkeaprólékot 1 liter sós vízbe feltesszük főni. Közben megtisztítjuk és vékony hasábokra vágjuk a zöldségfélét. A gombát tisztítás után felszeleteljük. Ha a csirkehús félig megfőtt, hozzáadjuk a zöldséget és megborsozzuk. Ezután addig forraljuk, amíg minden meg nem puhul. Végül a tejfölt a liszttel simára keverjük, majd a forrásban lévő levest behabarjuk vele. A friss vagy szárított tárkonyt ezután szórjuk a levesbe. Jól kiforraljuk, végül leheletnyi cukorral és citromlével pikánsra ízesítjük.

Elkészítési idő: 50 perc.
Jó étvágyt hozzá !

Pulykabecsinált leves



Pulykabecsinált leves

40 dkg pulykamell
20 dkg sárgarépa
10dkg fehérrépa
1 fej vöröshagyma
5 dkg gomba
1 csokor petrezselyemzöld
csipet só
csipet tárkony
1 db citrom
1 ek búzafinimliszt
3 dl tejföl
5 dkg vaj

Elkészítés :

A vöröshagymát apró darabokra vágjuk , a pulykamellet megtisztítjuk. A sárgarépát , fehérrépát és a gombát megmossuk , a hússal együtt egyenletes kockára vágjuk, majd sós , hideg vízben feltesszük főni . 15 percig forraljuk míg megpuhulnak a hozzávalók .
Sóval , tárkonnyal és citromlével ízesítjük .

Elkészítjük a habarást :
a lisztet kevés hideg vízzel simára keverjük , majd hozzáadjuk a tejfölt . A megfőtt levest behabarjuk, és a tetejére csipkrdjük a vajat . Forrón tálaljuk .
Jó étvágyat hozzá .

2012. március 18., vasárnap

Cukkinileves pirított napraforgó magokkal



Cukkinileves pirított napraforgó magokkal


Hozzávalók 6 személyre:
1 kg cukkini
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál   szőlőmag olaj
600 ml zöldségleves leve
só, frissen őrölt bors, frissen őrölt szerecsendió
egy csipetnyi őrölt koriander
100 ml tejföl
2 evőkanál napraforgóbél
1 evőkanál felvágott petrezselyem, vagy kapor

Elkészítés:
A cukkinit megmossuk és kockára vágjuk. A hagymát és a fokhagymát tisztítás után apró kockákra vágjuk. A szőlőmag olajat egy lábosban felhevítjük, majd a hagymát és a fokhagymát megdinszteljük benne. A cukkini kockákat is hozzáadjuk és kevergetve, együtt tovább dinszteljük. Hozzáadjuk a zöldségleves levét, amit sóval, borssal, a szerecsendióval és a korianderrel fűszerezünk. Az egészet felforraljuk, majd fedő alatt 15 percig főzzük.
A levest besűrítjük és újra felforrósítjuk. Sóval, borssal ízesítjük és levesszük a tűzről. Hozzákeverjük a tejfölt.
A napraforgót teflon edényben, zsiradék hozzáadása nélkül, fogatva, világos barnára pörköljük, majd hagyjuk kihűlni. A petrezselymet, vagy a kaprot megmossuk, lecsöpögtetjük, majd felvágjuk. A levest a petrezselyemmel, vagy a kaporral és a napraforgóval tálaljuk.

2012. március 16., péntek

Borókás vadraguleves sajttal és körtével

Borókás vadraguleves sajttal és körtével

Hozzávalók:
60 dkg vaddisznó apró hús , 5 g vegyes szárított gomba , 5 dkg szalonna , 1 fej vöröshagyma , 2 gerezd fokhagyma , 2 db natúr tömlős sajt, 1 dl tejszín, 6 szem borókabogyó , 1 szál babérlevél, liszt, tárkony, bors, só.

Elkészítés:

Az apróra vágott vöröshagymát és a szalonnát egy kis zsiradékon megfonnyasztjuk és hozzá adjuk a szintén apró kockákra vagy csíkokra vágott húst. Amikor a hús elveszti erős színét, zúzott borókabogyóval és fokhagymával ízesítjük, majd hozzá adjuk az előtte beáztatott gombát / ha túl nagy darabok akkor, aprítsuk fel/, sózzuk, borsozzuk és víz hozzáadásával pároljuk puhára. Közben 2-3 evőkanál lisztel és a tejszínnel habarást készítünk . Ha a hús már meg puhult, hozzá kavarjuk a sajtokat, felolvasztjuk és felöntjük vízzel vagy akár kockából készült marhahúslevessel / kb. 1-1,2 liter /, de ilyenkor vigyázunk a sózással. A tejszínes habarással besűrítjük és tárkonnyal ízesítjük. A körtét meghámozzuk felkockázzuk és a kész levesbe keverjük, betétnek lúdgége tésztát adunk, de más apró tészta is megfelel. Ínyenceknek tálaláskor dobhatunk bele 1-2 szem borókabogyót még, a tökéletes beteljesülés érdekében .
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...