2013. december 21., szombat
2013. december 17., kedd
Narancsos kacsasült
Hozzávalók:
kacsacomb (kicsi és nagy)
5 db narancs
1-1,5 dl édes fehérbor
kacsazsír
só
rozmaring
kakukkfű
őrölt fehérbors
3 szem borókabogyó
4-5 db szegfűszeg
1 tk keményítő
méz
Az egész kacsát feldarabolni, majd a zsírosabb bőrös részeket lefejteni és egy serpenyőbe pici vizet aláöntve kisütni. (így finom kacsatöpörtyűt és zsírt kapunk)
A sütésre szánt részeket besózni, majd az elkészített pácba jól beleforgatni és párórát állni hagyni. (én este pácoltam be és egész éjjel a hűtőben pihent)
Pác készítése:
A kisült zsírt hagyni kihűlni, majd ízlés szerint kakukkfűvel, rozmaringgal, őrölt fehérborssal jól összekeverni.
A besózott húst, jól beleforgatni, majd lefedve párórát pihentetni.
Egy tepsibe egymás mellé helyezni a bepácolt húst, majd rányomni két narancs levét és aláönteni a bort. Beletenni a szegfűszeget és az összenyomott borókabogyót. Ezután a tepsi tetejét alufóliával lefedni.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon kb. másfél óra alatt puhára párolni.
Ekkor levenni a fóliát, majd a hús mellé tenni a feldarabolt narancsokat. (a narancsokat éles késsel meghámozni, úgy hogy a fehér részéből szinte semmi ne maradjon rajta)
A húst olvasztott mézzel vékonyan megkenni, majd visszahelyezni a sütőbe és szép pirosra sütni.
Amikor a hús már szép piros és a narancs is kellően megpárolódott, kivenni a sütőből és kiszedni a zsíros szaftból. Fóliával lefedni és melegen tartani.
A visszamaradt szaftról óvatosan leszedni a zsírt.
Egy tk keményítőt simára keverni egy pici vízzel, majd a szaftot visszatenni a tűzre, beleönteni a keményítőt és állandó kevergetés mellett kicsit besűríteni.
Tálaláskor tányérra helyezni a húst és a narancsot, majd besűrített szafttal meglocsolni. Köretként kínálhatunk mellé krumplipürét, vagy tejszínben sült sárgarépát.

2013. december 2., hétfő
Meggyes-kókuszos keksztekercs
Meggyes-kókuszos keksztekercs
Hozzávalók a tésztához :
50 dkg darált háztartási keksz
3-4 evőkanál kakaópor
20 dkg porcukor
4 evőkanál feketekávé
tej az összeállításhoz
Krémhez:
30 dkg vaj
20 dkg porcukor
10 dkg kókuszreszelék + 10 dkg a megszóráshoz
magozott meggy
Az elkészült kekszes alapot három egyforma kisebb és egy nagyobb részre osztjuk. A kisebbeket folpackon egyesével kinyújtjuk téglalap alakúra. Ekkor meg tudjuk nézni, hogy milyen hosszúak lesznek, és ehhez igazítjuk majd a nagy tészta méretét.
A kis tésztalapokra kenünk valamennyi krémet, kirakjuk szorosan magozott meggyszemekkel, és csak egyszerűen felcsavarjuk. Három vékony rudat kapunk. A végeiket le lehet vágni, hogy pontosan egyforma hosszúak legyenek.
Folpackon a nagy tésztából egy szélesebb, de ugyanolyan hosszú téglalapot nyújtunk, mint a kicsik. Megkenjük krémmel, de nem túl vastagon. Két kis rudat ráhelyezünk, közéjük is krémet kenünk, majd erre kerül középre a harmadik meggyes rúd. A rudak oldalán, ahol egy kicsit beesik a töltelék, oda is kenünk krémet, kitöltjük az űrt, és ekkor a folpack segítségével óvatosan feltekerjük. Meglehet, hogy segítség kell hozzá, mert négy kézzel könnyebben lehet vele boldogulni. A végeredmény azonban megéri a fáradtságot! Szórjuk meg kókuszreszelékkel, majd tegyük hűtőbe.
2013. december 1., vasárnap
Advent
Mécs László: Adventkor
Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.
Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.
2013. november 8., péntek
Márton-napi libacomb
Márton-napi libacomb
Hozzávalók (4 személyre):
4 libacomb, 12,5 dkg zellergumó, 12,5 dkg répa, 15 dkg hagyma, 1 alma, 2 evőkanál olaj, só, bors, friss vagy szárított kakukkfű, 2 babérlevél, 2 evőkanál paradicsompüré, 2 dl vörösbor, 7,5 dl tyúkleves (lehet kockából is).
A zellert, répát és hagymát pucolni és kb. 1 cm-es kockákra vágni. Alma magházat eltávolítani és szinten kockázni. A combokat sózni, borsozni és 5-6 percig magas fokon olajban sütni. Kivenni az olajból és félrerakni. A maradék olajba és szaftba beletenni a zöldséget, kakukkfüvet, babérlevelet és hirtelen átsütni. A paradicsompürét és a bort hozzáönteni, jó sűrűre főzni. Ezt a szószt átönteni egy nagy jenaiba és a combokat bőrükkel felfele a szószba rakni, forralt levessel leönteni és 190 fokra felmelegített sütőben 70-80 percig sütni. (Légkeverés nem ajánlott.) Ezután kivenni a combokat, a szószt szűrni, sóval, borssal ízesíteni.
Vöröskáposztával és krumplival ajánlott tálalni.
Ropogós libacomb
Libacombhoz remekül illik a lilakáposzta és a burgonya
Hozzávalók:
4 db libacomb, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 dl száraz fehér bor, só, bors, libazsír
Elkészítése: A libacombokat sózom, borsozom, egy mélyebb serpenyőben felhevítem a libazsírt, belehelyezem a combokat, alá öntöm a bort és ugyanennyi vizet. Lefedve félpuhára párolom, majd hozzáadom a felkarikázott hagymát és a szeletelt fokhagymagerezdeket, fedő nélkül, zsírjával locsolgatva készre sütöm. Akkor az igazi, ha bőre ropogós, húsa viszont szaftos, omlós marad.
Hagymás krumplival vagy burgonyagombóccal és párolt lilakáposztával kínálom.
Hozzávalók:
1 csomag libaaprólék (esetleg 3 db libanyak), 3 szál sárgarépa, 3 szál fehérrépa, 1 db zeller gumó, 1 db karalábé, 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 szál zeller zöld, 1 csokor petrezselyemzöldje, só, 10-15 szem egész bors, 1 kis csomag (1/4 kg) lúdgége tészta.
Elkészítése:
A libaaprólékot alaposan megmosom, bőrét lefejtem, kevésbé lesz zsíros a levesem így. A húst besózom, egy nagyobb fazékban felteszem főni annyi vízzel, ami bőven ellepi. Közepes tűzön felforralom, habját egy szűrőkanállal leszedem.
Ameddig felforr, megtisztítom a zöldségeket. A sárga- és fehérrépákat feldarabolom, hosszában háromba, majd félbe, esetleg negyedébe vágom. A zellert felezem, majd szeletelem, ugyanígy teszek a karalábéval is, de ha fás, akkor csak félbevágom. A fokhagymagerezdeket megtisztítom, a hagymát megmosom, de nem hámozom meg.
Amikor leszedtem a leves habját, beleadom az összes előkészített zöldséget, a szemes borsot, ízlés szerint sózom, takaréklángon főzöm, ügyelve arra, hogy éppen csak gyöngyözzön, ne forrjon. 2-3 órán át főzöm így, ha sok leve elforr, vízzel pótolom. Amikor kész, kiemelem a húsokat egy szűrőkanállal, majd leszűröm a levest egy leveses tálba. A hagyma, a fokhagyma és a fás karalábé kivételével a többi zöldséget visszateszem a levesbe.
Amíg a levesem fő, sós, enyhén olajos vízben kifőzöm a lúdgége tésztát.
Külön-külön tálba teszem a húst, a tésztát és az átszűrt levest a zöldségekkel, forrón tálalom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)